rethy.jpg

Dr. Réthy István főiskolai tanár az evogreen Akadémia szervezésében 2014. február 27-én „Elkerülendő csapdák vállalkozóknak: Vezetői stílus finomhangolása és konfliktuskezelés” címmel Budapesten üzleti előadást és tréninget tartott a kis- és középvállalkozásokban tevékenykedő érdeklődők számára.

A programon részt vevő – főként dinamikus fiatal vállalkozóból álló - szép számú érdeklődő, mind az előadás tartalmi részét, mind a vezetői stílus tesztet és  a néhány játékos gyakorlatot –mely egy profi előadó által, tapasztalt, hozzáértő fegyelmezettséggel, ugyanakkor könnyedséggel került átadásra – konstruktív közreműködéssel és igen pozitív megítéléssel fogadta.

Ezen interaktív képzés végére az érdeklődők válaszokat és személyes visszacsatolást kaptak a vezetéssel összefüggő konfliktuskezelés stratégiáit illetően, melyeket remélhetőleg vállalkozásuk „mindennapjaiban” is sikerrel hasznosíthatnak.

A nagy érdeklődésre figyelemmel fenti előadás és tréning  2014. június hónapban Budapest és Kecskemét helyszínnel ismét megrendezésre kerül.

További programokról tájékozódhat az evogreen akadémia honlapjáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://evogreen.blog.hu/api/trackback/id/tr105864295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása