Mindenki spórol, igyekszik kijönni abból a több kevesebb pénzből, amit hazavisz.

35444_507021745999603_844397902_n.jpg

Van amin tudunk és van amin nem tudunk spórolni. Szerencsére úgy néz ki az időjárás is úgy gondolja, hogy ideje beindítani a Nap energiáját, hogy meleget és fényt adjon nekünk és a természetnek is. Ezáltal kevesebbet kell fűtenünk és világítanunk is, mellyel jelentős összegeket tudunk megtakarítani.

De ennél még többet tudnánk spórolni, ha mindezt energiatudatosan, „zölden” és egy kicsit odafigyelve tennénk! Nézzük meg először „kicsiben”, mit tehetünk saját lakásunkban, házunkban (szűkebb környezetünkben).

Az első részben a világításról ejtsünk néhány szót, hiszen ha egy kicsit odafigyelünk, már tudunk spórolni. Egyes felmérések szerint egy lakás villamos energia költségének 15-30%-át a világítás teszi ki.

Néhány jó tanács:

  1. Törekedjünk arra, hogy minél több természetes fényt engedjünk otthonunkba – ez nemcsak egészséges, hanem ingyen is van.

  2. Figyeljünk oda, hogy csak abban a szobában égjen a villany, ahol feltétlenül szükség van rá – a takarékosság ott kezdődik, hogy feleslegesen nem világítunk. Ne kapcsoljuk ki az izzókat hagyományos körték esetében 5 perc, kompakt és neon fénycsövek esetében 15 percnél rövidebb időre, mert a felkapcsolás annyi energiát fogyaszt, mintha a fénycsővel negyed órán át folyamatosan világítottunk volna. Az izzólámpával takarékoskodni csak akkor tudunk, ha 10 percnél hosszabb időre nincs szükségünk izzólámpára és akkor kapcsoljuk ki.

  3. A világítást, attól függően, hogy csak tevékenységünk közvetlen környezetét világítja-e meg vagy a teljes helyiséget, két fő csoportra, helyi és általános világításra osztjuk. A munkához szükséges megvilágítási igényt általában helyi világítással elégíthetjük ki, mert ez lehetővé teszi, hogy a helyiség egyéb helyén kisebb megvilágítást alkalmazzunk, s így kisebb teljesítményű lámpákkal, végeredményben takarékosabban oldjuk meg.

 

A következő részben bemutatjuk azt, hogy mennyit tudunk spórolni, ha evoLED világításra térünk át a hagyományos izzók helyett.

Egy kis ízelítő következő bejegyzésünkből: Megmutatjuk hogyan spórolhatunk éves szinten, akár 25 ezer forintot csupán lámpatechnológiai cserével…

 

Kövess minket, gondolkodj zölden és spórolj! Tippek, trükkök, praktikák!

evogreen a zöld barát…

A bejegyzés trackback címe:

https://evogreen.blog.hu/api/trackback/id/tr85222261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása